A lengyelül Szczéra Przyjaźń, németül Aufrichtige Freundschaft, magyarul Őszinte barátság nevű páholyt 1891. II. 16-án alapította meg 11 szabadkőműves. Vezetőjük Salomon Goldbaum, egy lembergi (ma Lvov/Lviv) háztulajdonos 25 éves romániai páholyban szerzett tapasztalattal rendelkezett, míg a többiek legfeljebb néhány éve tartoztak a csernovici "Philantropique"-hoz. Az alapítók között három keresztény is volt. Eredetileg František Smolkának, a bécsi képviselőház rangidős elnökének a neve is szerepelt volna a páholynévben, de ő, bár megtisztelőnek tartotta, de elhárította ezt. Az alapítók megállapodtak abban, hogy a páholy kétnyelvű lesz, azaz lengyel-német, és a rituálékat lengyelre fordítják.
A műhely hivatalos székhelyéül a kárpátaljai Swaljava (Szolyva, akkoriban Bereg megye) nyári üdülőhelyet választották, és a bécsi mintát követve a hatóságoknál politikamentes egyesületként (Nicht politischer Verein) regisztrálták "Őszinte barátság" Humanitárius Társaság Lembergben néven. Lemberg az osztrák tartományként kezelt Galícia fővárosa volt.) Az "Őszinte barátság" mint páholy a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy védelme alatt működött. Annak ellenére, hogy a páholy vegyes nemzetiségű területen volt, lengyel páholyként definiálta magát. 1893-tól az ünnepi munkákat, 10 évvel később már minden összejövetelüket lengyelül tartották. Budapestre, a Nagypáholynak küldött jelentéseik is lengyelül íródtak - de német fordítást azért mellékeltek. Goldbaum főmester megírta a lengyel szabadkőművesség vázlatos történetét és több előadásában is lengyel témákkal foglalkozott.
1893-ban a helyi sajtóban nyilvánosságra került a páholy léte és néhány tagjának neve. Ezeket egyházi ügyfeleik bojkottal fenyegették. Emiatt és a rendőrségi zaklatástól való félelem miatt egy időre felfüggesztették a munkákat és a páholy eszközeit elrejtették. Az 1893. XI. 4-i ülésen a páholy bezárására vonatkozó indítványt terjesztettek elő, ami ugyan ekkor nem szerzett többséget, a helyzet a következő években sem javult. A Bné-Brith 1899 októberében Lwowban történt megalapítása is elcsábított néhány tagot. Ettől kezdve fokozatosan csökkent a tagok érdeklődése a páholygyűlések iránt, 1903 közepétől, amikor a korábbi páholyhelyiség bérlete lejárt, nem tudtak újat bérelni, a rituális üléseket már nem tartották meg, és a tagdíjakat sem szedték be. A páholy fokozatos hanyatlását semmi sem állíthatta meg.
Az "Őszinte barátság" még csak jelentést sem nyújtott be a Nagypáholyhoz 1904-re vonatkozóan. Az összes körülményt mérlegelve Budapest, amely eddig messzemenő engedményeket tett a lvovi műhely fenntartása érdekében, 1905-ben a páholyt nem létezőnek nyilvánította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése